2012.01.12.
10:36

Írta: paintwall

A kocka el van vetve

Elkészült a legújabb munkánk: egy magánlakás nappalijának falára készítettük ezt a talán zavarbaejtő térjátékot.

A kiindulási pont egy ikeás szőnyeg színes négyzetes mintázata volt, ebből választottunk ki két markáns színt. A lakás több pontján is visszatér a kockás motívum, így mi is maradtunk ennél a szigorúan geometrikus megoldásnál.

Az első terv így nézett ki:



Ez a terv azonban némileg kudarcot vallott a vetítésnél, mert túl aprólékos lett, így nem jött ki az eredeti terv szerinti, egy pontból összeálló kép. Azt szerettük volna, hogy egy adott pontból négyzeteket lássunk, de mivel a minták túl messze helyezkedtek el egymástól, apróbb mozgástól már szétesett a látvány. Mindenesetre érdekes kísérlet volt.

Akkor dobtuk fel a nagy kockát pont a sarokba, mert ennél a méretnél, ebből a távolságból már felülkerekedtünk ezen a problémán.
 


3D-s emberünk elkészítette a vetületi képet, és kicselezve mindenféle technikai akadályokat (projektortávolság, torzítás, szög) felmértük az ábrát vonalzó segítségével.

Körbemaszkolva a rajzot már könnyedén ment a festés, a két direkt színből, amit előzőleg kód alapján kikevertettünk elkészültek a köztes árnyalatok is.


A mű selyemfényű, lemosható falfestékkel készült, és hogy egyenletes, homogén legyen, sajnos kétszer kellett lekenni (ezt már a kozmetikánál is örömmel tapasztaltuk).
 
Egy nap alatt készült el a festés, a fő hátráltató tényező a forgács-tapéta volt, tudom, sokan szeretik, hát mi nem! Végül sikerült meghúzni az egyenest a röcögős felületre.


A szemközti falon nagyobb flekkben köszön vissza a naracssárga (mi is féltünk, de nem lett túl erős, egy ajtót ölel körül a narancs – erről fénykép nem készült).

Mozgás közben izgalmas játék, a kocka átfordul, hol külső, hol belső lapját mutatva nekünk, a kis négyzetek pedig térben távolodni látszanak. Érdekes térélmény alakul ki ezáltal, úgy érződik, mintha a falak velünk vagy ellenünk mozdulnának, ki-ki döntse el, talán a fotókról is átjön.
 

Köszönjük a fotókat Glázer Attilának.

Grafika: László Zsuzsi

 

 


 

Szólj hozzá!

Címkék: kocka fal festés maszkolás geometrikus laszlozsuzsi

A bejegyzés trackback címe:

https://paintwall.blog.hu/api/trackback/id/tr833539327

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.