2012.10.31.
11:25

Írta: paintwall

Életillat – magyar divattervezők boltja 

IMG_5119_k.jpg

Az alábbi munkánk egy kicsit rendhagyó az előzőekhez képest, ugyanis szerencsésen jelen lehettünk az üzlethelyiség arculatépítésénél, kialakításánál, megnyitásánál. Pontosabban a Paintwall egyik grafikusa, László Zsuzsi tervezte az arculati anyagokat, és ebből a formavilágból kiindulva Fóris Barbara tervezőnk álmodta falra a motívumokat az érdekes elrendezésű üzlethelyiségbe. 

Barbara sajátmárkás ruhái (Barbro) szintén kaphatók az üzletben, mivel az Életillat - ahogy a neve kiegészítéseként is szerepel - magyar divattervezők boltja, kifejezettem hazai divattervezők és iparművészek  által tervezett ruhákat illetve kiegészítőket árul.

Ami az esetet még különlegesebbé teszi, hogy az üzlet Eger történelmi belvárosában található - ahol ilyen jellegű boltot még ezidáig senki nem nyitott - és ahol helyet kapnak a helyi tehetségek munkái is, mint pl. Rekenei Ferenc táskái és ruhái, valamint a Magdi Design üvegékszerei. 

Az bolt divattanácsadással, stílustanácsadással is foglalkozik.

eletillat_arculat_2.jpgeletillat_arculat_1.jpgeletillat_web_001.jpg01ok_k.jpgIMG_5170_k.jpg556725_373246989406228_993310324_n.jpgbolt_zs.jpg

Látogassátok meg az üzlet facebook-oldalát, ahol a tervezők inspiráló munkái láthatók, vagy ha Egerben jártok, menjetek be a boltba és vásároljatok!

Az Életillatban kapható márkák:  Artista, Barbro, Lengyel Zsuzsi, Korényi Mariann, NON+, Nativus, ENJEY, INNOÉ, Polonszky, Souffle, Laarka, Ille-Olla, MIMM, Blue Paprika, Matyódesign, Zsuzsihopp, Rozitiv, Julika Works, Sárközi Judit selyemfestő, Gubolyka, Argay Nóra, Soós Andrea, Simon Viktória, Visy Dóri, Kwandera, Faludy G, Pantomime, Vakondgyár.

A tervet megvalósította: Szikói Ernő Csaba, Shark Dekor

Fotók: Lakatos Gabriella, Sárközi Vince

Szólj hozzá!

Címkék: design divat piros arculat falfestés laszlozsuzsi fóris barbara

A bejegyzés trackback címe:

https://paintwall.blog.hu/api/trackback/id/tr914880812

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása