2013.02.11.
17:16

Írta: paintwall

CouchSurfing 1. - Don't panic!

Két történettel tartozom tavalyról. Mindkettő egy lakásban történt,  innen 1400 km-re, Amserdamban. Egy nagyon kedves magyar-holland házaspár keresett meg azzal, hogy féléves gyermeküknek álmodjunk gyerekszobát, valamint a vendégszobájukba is volt elképzelésük és üres falfelületük. Így elkezdtünk együtt gondolkozni - skype-on, levélben, a nyáron végre személyesen is.

A vendégszobával indítok, jövő héten a gyerekszobát mutatom be.

A pár az esküvő után világ körüli útnak indult, így csöppentek bele a CouchSurfing (kanapéturizmus)  közösségbe, így cserélgetve szállást más utazókkal. Azóta is, ha mennek valahova, nyitottak arra, hogy így szerezzenek hálóhelyet és viszont. A hozzájuk érkező vendégeknek kialakítottak egy vendégszobát, és eltervezték, hogy ezt is egyedivé varázsolják.

Eredetileg egy földgömb sziluettet szerettek volna, aztán elkezdtünk tervezni, gondolkodni valami egyedibb megoldáson. Az a koncepció alakult ki, hogy feliratokból álljon össze a látvány. Hogy a tartalomnak köze is legyen a formához, végül a házigazda, Aaike kedvenc szerzőjének szövegeiből állítottuk össze a grafikát. Elsősorban  Douglas Adams: Galaxis útikalauz stopposoknak című történetének mondatait használtuk fel, de felfedezhetők idézetek a szerző más novelláiból is.

A türkiz alapszín adott volt, kivitelezésre a fóliát választottuk, fehér matt fóliából vágattuk ki a betűket még itthon. 

A felhelyezéshez oda kellett utazni, vinni a fóliákat, de úgyis mentem volna, mert várt a másik szoba és a fél éves Bo.

Másfél hetet töltöttem náluk, én voltam az első kanapészörfös az új vendégszobában.

vendegsz_montazs.jpg

IMG_9807.jpg

IMG_9819.jpgIMG_9817.jpgIMG_9815.jpg

I still have two stories to tell you from last year. Both of them happened in a flat, 1400 km-s away from here, in Amsterdam. A lovely Hungarian-Dutch couple asked me to design a room for their 6 month old baby boy and they had some ideas for their guest room too (luckily it's wall had enough blank space), so we started to work together on the ideas  via Skype, e-mails and - finally at the end of the summer - in person. 

First I'll show you the guest room, next week I'll introduce you to the nursery.

Right after their wedding, the couple was off to a round-the-world trip. That's how they got into Couch Surfing and got to know this community of people, who exchange flats within one another. Ever since, if they travel somewhere, they use this opportunity to find places to stay and to welcome couch surfers from all over the world. For the arriving travellers, they created a guest-room and decided that they were going to make it unique.

At first they wanted to put a silhouette of a world-map on the wall, but later we started thinking of a more original solution. As a final concept, we decided to use text to stencil the world-map. To relate the contents to the form, we put together the graphic from the sentences of Aaike's favourite author. We mainly used words from Douglas Adams' The Hitchhiker's Guide to the Galaxy, but we can find quotations from the writer's other novels as well.

The turquoise base was given, we used  wall sticker (film) as construction, wich we had cut in Hungary.

To put up the project I had to travel there, take the foils with me; but i would have gone there anyway, because there was an other room waiting for me, not to mention the 6 month old Bo!

I spent one and a half week with them, I was the first couch surfer in the new guest room.

....

Fólia / sticker: Dekorkomandó
Fotó / Photo: Hajni Zsolcai, Faceitphoto

+ thanks for Nóra!

1 komment

Címkék: könyv föld tipográfia türkiz fólia

A bejegyzés trackback címe:

https://paintwall.blog.hu/api/trackback/id/tr525074708

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása